B-Közép támogatói tagság
Tudnivalók a B-Közép tagsági rendszerről

Bizonyára értesültetek róla, hogy nemrégiben elindítottuk a B-Közép tagsági rendszert. Jó néhányan már csatlakoztatok is.

Nagyon köszönjük nektek, hogy rendszeres anyagi hozzájárulással is áldoztok a közösségi célokra!

A B-Közép egyszerre közösség és egyszerre egy hely is. Egy hely, ahol a Ferencváros mérkőzésein összegyűlünk mi, a szurkolói csoportok és a tábor rendszeres, vagy akár időszakos látogatói. Közös bennünk, hogy halálunkig, vagy tovább, a Ferencvárosért szorítunk, ki vehemensebben, ki visszafogottabban, de 90 percig azért inkább vehemensebben. Tágabb értelemben minden, nem más érdekből, Fradinak szurkolót ide értünk, de persze a B-Közép magját azok alkotják, akik a kapu mögött szenvedélyesen bíztatják a csapatot és tisztelik a lelátó íratlan szabályait. Radikálisnak hangzik, de nem kirekesztő szándékkal szól a meccseken sem, hogy:

MI VAGYUNK A FERENCVÁROS

Kétkezi munkások, irodisták, vállalkozók, értelmiségiek és egyszerű emberek; mi mindannyian!

Ez egy hatalmas lehetőségeket rejtő közösség, de a tömeg, és a szervezettség adta előnyöket, eddig csak korlátozottan volt lehetőségünk felhasználni a B-Közép és a Ferencváros javára. A szurkolás és az utazások szervezése kapcsán persze komoly fejlődés történt az utóbbi években, de évtizedes távlatokban kijelenthetjük, hogy jóval előrébb kéne tartanunk. A fejlődési ív nem fenntartható, ha továbbra is azon múlik minden, hogy néhány elkötelezett vezéregyéniségnek mennyi ideje van egy adott szervezésre vagy éppen hogy ér rá a szabadidejében. Amikor azt látjuk, hogy Nyugat-Európában, bármelyik klubnál, fan klubok, vagy akár kisebb baráti társaságok is olyan szervezeti erővel és érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, hogy bele tudnak szólni a klub sorsába, a szurkolói jogokba és a maguk és társaik előnyére fordítani mindezt, akkor bizony, mondjuk ki őszintén, irigykedünk. Pedig mi is meg tudjuk csinálni.

És most közösen, meg is csináljuk!

Mindennek az alapja a pár hónapja elindult tagsági rendszer. Nézőpont kérdése, hogy sajnálatos vagy szerencsés módon, de ez egybeesett a szurkolói szempontból legizgalmasabb, legnagyobb szervezési munkával járó időszakkal. Sorban jöttek az EKL mérkőzések, utazások és koreográfiák és persze a Derbi. Elindultunk, de eddig sajnos nem volt idő komolyabban foglalkozni vele. Akik erre vártak, azoknak köszönjük a türelmet, mostantól felpörgetjük az eseményeket!

Miért érdemes B-Közép tagnak lenni?

www.fradibkozep.hu indulásával megreformáltuk a Fradi tábor kommunikációját, és a tenni akaró szurkolók informálását professzionálisabb szintre emeltük. Az oldal további fejlesztése zajlik, melynek folyományaként  a B-Közép tagjai kizárólagos tartalmakhoz és kedvezményekhez férhetnek hozzá a jövőben. Itt értesülhetsz először megmozdulásainkról és a mérkőzésekhez kapcsolódó szurkolói eseményekről, jegyinformációkról.

Bevezetjük a Fradi B-Közép plasztik kártyát is. A kártya, amellett, hogy birtoklóját büszkeséggel töltheti el, hogy hovatartozását kézzelfogható formában is kifejezze, arra hivatott, hogy a tagsággal járó előnyöket érvényesítse.

A diósgyőri és a genki utazás alkalmával már tapasztalhattátok, hogy a B-Közép által szervezett utak kedvezményesen vehetőek igénybe, így van akinek már bőven visszatérült a tagsági díj befizetése. A továbbiakban is, a szervezett utazások, B-Közép tagságival olcsóbbak lesznek!

A B-Közép szurkolói ruházati termékek rendkívül népszerűek. A tagság általános és időszakos kedvezményeket fog biztosítani a B-Közép kártyával rendelkező szurkolóknak a B-Közép sálakra, pólókra és egyéb termékekre.

A Ferencváros idegenbeli mérkőzéseit tömött vendégszektorok jellemzik szerte az országban és Európában is. Nehéz jegyet szerezni. Mi tudunk biztosítani egy stabil, a csapatot győzelembe hajszoló szurkolói bázist, így minél erősebbek, szervezettebbek vagyunk, annál inkább lesz lehetőségünk, ahogy az európai csapatoknál ez megszokott, elsőbbségi utazási hozzáférésre és jegyigénylésre tagjaink számára.

A közösségépítésre is szeretnénk a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezni. A tagsági, B-Közép rendezvényekre (pl.: buli, kirándulás, foci torna, közönségtalálkozó a csapattal, más szakosztály mérkőzései és koreográfia készítés) kedvezményes vagy ingyenes részvételt biztosít.

Mindig felmerülhetnek olyan kérdések, ahol mi magunk sem tudjuk mi a helyes út és kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. Kizárólag a B-Közép tagok lesznek jogosultak lényegi kérdésekben szavazni, formálni a Fradi tábor jelenét és jövőjét, illetve a B-Közép ruházati termékek kapcsán is döntsön a többség akarata!

A tagság negyedévente 1928 Ft, ami fejenként, havonta mindössze 643 Ft-os teher.

Lehetőség van negyedéves illetve éves fizetésre. Amennyiben az éves díjfizetést választod annak díja 7000 Ft

Utalni az alábbi számlaszámra lehet:

 

Kedvezményezett: Fradi Tábor

Számlaszám: 12600016-10919546-26745047

IBAN számlaszám külföldi számláról való utalás esetén: HU20126000161091954626745047

Közlemény: FB azonosító száma

 

A tagdíjfizetés előfeltétele, hogy regisztráljátok magatokat a www.fradibkozep.hu oldalon. Úgyhogy, aki még ezt nem tette meg az regisztráljon, így kaphat FB azonosítót! Adataitok védelmében a legkörültekintőbben járunk el.

 A beérkezett tagdíjak 100%-ig a B-Közép operatív szervezési munkáját, költségeit fedezik. Esetleges többlet esetén, minden visszaforgatásra kerül a lelátói tevékenység finanszírozására.

Köszönjük, hogy rendszeres anyagi támogatóként Te is teszel a B-Közép szurkolói közösségért!

 

Hajrá Fradi!


Megosztás:

FERENCVÁROS-Genk további információk
B-Közép termékek mai árusítása